‘Programok’ kategória archívum

Csáti Kavalkádon és Kuli Sándor Emlékversenyen vettünk részt

2015.08.08-án reggel veterán motor- és autófelvonuláson vettünk részt. A Csáti Kavalkád és Kuli Sándor emlékére megrendezett kettesfogathajtó versenyen vettünk részt biztosítás céljából. Köszönjük a meghívást a verseny szervezőinek.

Nemzetközi Hagyományőrző Tűzoltók II. Országos Szimpóziuma

2015.01.18-án Mezőcsáton rendezték meg a Nemzetközi Hagyományőrző Tűzoltók II. Országos Szimpóziumát. Erdélyből Lázárfalváról, Gyergyóalfaluból és Szlovákiából Reste küldöttsége voltak jelen. A rendezvényt, melynek fővédnöke Lipták Attila tűzoltó dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója volt, Siposné Horváth Anita Ágnes asszony, Mezőcsát Város polgármestere nyitotta meg. A város vezetője köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy a konferenciának Mezőcsát adhatott otthont, melynek célja az ország tűzoltóságainak történelmi áttekintése és a hagyományőrzés népszerűsítése volt.

A délelőtt folyamán Szunyog Zoltán tűzoltó alezredes, megyei katasztrófavédelmi igazgató-helyettes, Berki Imre, a Katasztrófavédelem Központi Múzeum igazgatója, Dobson Tibor tűzoltó dandártábornok, a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke, Peterman József Attila nyugállományú tűzoltó ezredes és Béres Ferenc, a Magyar Tűzoltó Szövetség hagyományőrző bizottságának vezetője tartott előadást.

A résztvevők a szervezett hazai tűz elleni védekezés kialakulásának előzményéig visszamenőleg kaptak érdekes információkat. Az előadók betekintést nyújtottak a tűzoltók mindennapjaiba, szervezeti fejlődésébe, valamit arról adtak részletes tájékoztatást, hogy a hagyományőrzés miként valósul meg napjainkban.

Fesztivál

07.07-én és 8-án Tiszatarjánban vettünk részt a Föld-Föld fesztiválon, ahol a közönséget kellett hűtenünk és egy hagyományőrző bemutatót is tartottunk.

Mozgalmas napjaink voltak

November legvégén közgyűlést tartottunk, ahol bár már tudtuk, mert megelőzte ezt egy vezetőségi gyűlés, Répási Gábor elnök lemondott. A helyét Kovács Tamás foglalta el, és vezetőségi tagnak Vályi Lajost választották meg a tagok. December 3-án egy Harmadik műszak elnevezésű bált tartottunk, ahol a négy szervezet részéről, illetve civilekkel együtt 150-en voltunk. A négy szervezet: mentők, rendőrség, polgárőrség, tűzoltóság. Az este végig jó hangulatban telt, volt műsor, tombola, a legkitartóbbak 4 óra után mentek haza. Az eseményből hagyományt akarunk teremteni.

Batyus bál

Kispályás foci, és tűzoltóünnep Polgáron

2011.09.10-én csapatunk benevezett egy foci tornára az első mezőcsáti JOKER napon. Előkelő harmadik helyezést értünk el, bár hozzá kell tenni, hogy három csapattagunknak hamarabb el kellett hagyni a rendezvényt. Ezen a délutánon Polgárra mentünk, ahol a helyi egyesület ünnepelte 120 éves évfordulóját. Tűzoltó-felvonulás volt illetve megemlékezés, és technikai bemutató. Mai napunk ismét tartalmas volt.300563_212218378838664_1812600087_n311999_212218605505308_473475414_n317819_212218485505320_1435104554_n

Tűzoltóverseny

2011.09.03-án tűzoltóversenyen vettünk részt Borsodnádasdon, ahol színvonalas versenyben 14 csapat közül sikerült egy harmadik és egy ötödik helyezést elhoznunk. A versenyről láthatnak videót.

Istentiszteleten vettünk részt

2011.08.14-én Gazda István esperes úr meghívására nagy létszámmal részt vettünk az istentiszteleten. Az elnökünk egy pár szóban bemutatta egyesületünket, mivel is foglalkozunk, az esperes úr pedig támogatói szándékkal felajánlotta az aznapi perselypénzt. Így lehtőségünk nyílt részt venni a megyei tűzoltó versenyen két csapattal.

Kuli Sándor Emlékverseny

2011.08.06-án került sor Mezőcsáton a Kuli Sándor Kettesfogathajtó Emlékversenyre, ahol az egyesület a biztosítást látta el, a közönség láthatott egy tűzoltó-bemutatót is. A lovas szakosztály az egyik állandó támogatója egyesületünknek.

Bemutató a Gimnáziumban

06.03-án a diák-önkormányzati nap keretében bemutatót tartottunk az Országos Mentőszolgálat mezőcsáti szakembereivel illetve a Tiszaújvárosi tűzoltókkal karöltve, videó hamarosan látható lesz az eseményről.

Kategóriák
Statisztika
Warning: Illegal string offset 'timestamp' in /USER/dlap/mezocsatote/wp-content/plugins/firestats/firestats-wordpress.php on line 1081 Warning: Illegal string offset 'timestamp' in /USER/dlap/mezocsatote/wp-content/plugins/firestats/firestats-wordpress.php on line 1081 Warning: Illegal string offset 'timestamp' in /USER/dlap/mezocsatote/wp-content/plugins/firestats/firestats-wordpress.php on line 1081 Warning: Illegal string offset 'timestamp' in /USER/dlap/mezocsatote/wp-content/plugins/firestats/firestats-wordpress.php on line 1081
  • Megtekintett oldalak : 1280586
  • Egyedi látogatók : 92930
  • Megtekintett oldalak 24 órája : 570
  • Egyedi látogatók 24 órája : 257