Pozsonyi út és Munkácsy út végén nádas égett
2014.03.18-án két jelzést kaptunk, az első jelzés 12:30 kor érkezett, miszerint a Muszi szőlőben száraz fű ég. A jelzés téves volt. A második jelzést 19:00 óra előtt kaptuk, miszerint nádas ég a Pozsonyi út végén. A helyszínre kiérve láttuk, hogy lakóházakat veszélyeztet a tűz. A gyors beavatkozásnak köszönhetően nem keletkezett kár. A MÖTE/1-es és Sajó/2 voltak riasztva.
A mai napon öt riasztást kaptunk
2014.03.15-én délelőtt fél 11 körül kaptuk az első riasztást, miszerint nádas ég a János-éri út mentén, a második jelzés 12 óra után érkezett, a Kardos szőlőben villanyoszlop ég, a harmadik jelzés fél egy körül érkezett, hogy a Vas-tanya mögött nádas és nádkévék égnek. Mindhárom káresetnél a tűzet eloltottuk. A negyedik riasztás 2 óra körül érkezett, miszerint egy fenyőfa és villanyoszlop dőlt ki és villanyvezeték is leszakadt a Vágóhíd úton. Az ötödik jelzés 2 óra 10 perckor érkezett, hogy fák dőltek ki a Tiszatarján és Mezőcsát közötti úton. Mind az öt helyre riasztva volt a MÖTE/1-es, MÖTE/2-es, Sajó/1-es, Sajó/
Szabadidejében is tűzoltó
Nemzeti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 166. évfordulója alkalmából tartott megemlékezésen, az államigazgatási és önkormányzati szervezetek tagjai mellett a katasztrófavédelem tizenegy tagja is elismerést vehetett át a belügyminisztertől március 14-én. |
|
A Belügyminisztériumban tartott ünnepi megemlékezés keretén belül szolgálatteljesítés során tanúsított bátor helytállása elismeréseként Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere bátorságért érdemjelet adományozott Kovács Tamás tűzoltó főtörzsőrmesternek, a Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltójának. Kovács Tamás tűzoltó főtörzsőrmester hivatása mellett, több mint tíz éve tagja a Mezőcsát Önkéntes Tűzoltó Egyesületnek (Mezőcsát ÖTE), melyben három évig elnök is volt. 2014. január 16-án reggel jelzés érkezett a katasztrófavédelmi igazgatóság megyei ügyeletére, mely szerint egy lakóépületben keletkezett tűz Mezőcsáton a Mátyás úton, amelyben egy fő tartózkodik, illetve vezetékes gáz található az ingatlanon. A káresethez a tiszaújvárosi és a mezőkövesdi hivatásos tűzoltók, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat vonult II-es kiemelt riasztási fokozat mellett. A jelzést a Mezőcsát ÖTE vezetői is megkapták, akik azonnal intézkedtek az egység riasztásáról. Az elsőnek kiérkező egység a Mezőcsát ÖTE fecskendője volt. Szerparancsnoki beosztásban a Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szabadnapos beosztott tűzoltója, Kovács Tamás tűzoltó főtörzsőrmester irányította a 6 fős beavatkozó állományt, akik a hivatásos egységek kiérkezéséig végrehajtották a közművek kizárását és megkezdték a tűz oltását. A helyszínen tartózkodó tulajdonostól kiderült, hogy egy személy tartózkodik a lakótérben, valamint 2 db 11, 5 kg-os PB gázpalack és 1 db ipari felhasználású hélium (UN 1046) palack található az épületben. A hivatásos egységek kiérkezése után a Mezőcsát ÖTE tovább folytatta a beavatkozást a kárhelyszínen a kapott utasítások alapján. Kovács Tamás tűzoltó főtörzsőrmester és a Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság parancsnokhelyettese eközben megkezdte a szomszédos iskola kiürítését, ahonnan 120 diákot, 10 pedagógust, valamint a szomszédos házakból három lakót kellet a társintézmény tornatermébe elhelyezni a beavatkozás idejére, mivel fennállt a gázpalackok robbanásának lehetősége. Kovács Tamás tűzoltó főtörzsőrmester a beavatkozás során megőrizte hidegvérét és a tanult ismereteket jól kamatoztatva oldotta meg az elé kerülő akadályokat. Higgadtsága és tapasztalata példaértékű munkát jelentett a beavatkozás során. Hivatástudata kiemeli társai közül a négy gyermekes családapát, aki nemcsak szolgálatban, hanem szabadidejében is az emberi életek védelmére, anyagi értékeik mentésére és a természeti környezet megóvására tette fel életét. |
| Fotós: Csattos Pál-BM |
Nádas égett ismét
2014.03.13-án Tiszatarján és Mezőcsát között a tőzeges égett 10 hektáron. A helyszínre a MÖTE/1-es, Sajó/1-es és Sajó/Víz voltak riasztva.
Nádas égett a Korona út végén
2014.03.12-én délután fél kettő körül a megyei ügyelettől jött a jelzés, hogy a Korona út végén nádas és száraz fű ég, házakat és bálákat veszélyeztet. A gyors beavatkozásnak köszönhető anyagi kár nem keletkezett. A helyszínre MÖTE/1-es és Sajó/2-es voltak riasztva.
Bálák és nád kévék égtek a kavicsbánya mellett
2014.03.11-én délután hat körül jött az első riasztás, miszerint nád kévék égnek a temető mögött. A kiérkező egységek a tűzet eloltották. Elindultunk az állomás helyünkre és miközben víz felvételt végeztünk jött egy újabb riasztás, hogy bálák égnek a kavicsbánya mellett. A helyszínre kiérve láttuk, hogy kb. 120 db körbála ég teljes terjedelmében. A bálák szétszedésére egy helyi vállalkozót kértünk fel. A helyszínre a MÖTE/1-es, MÖTE/2-es, Sajó/
