Bemutató a Mezőcsáti Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában

2014.04.24-én bemutatót tartottunk a Mezőcsáti Református Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában, a Diák-önkormányzati napra kaptunk meghívást, hogy egy mentési bemutatót tartsunk, a diákok egy látványos bemutatót láthattak.

Nádas égett a Betonkeverő mögött

2014.04.24-én lakossági bejelentés érkezett, miszerint nádas és száraz fű ég a Betonkeverő mögött és a Nádas söröző mögött is. A helyszínre a MÖTE/1-et, és Sajó/1-et riasztották.

Hagyományőrző Tűzoltó Verseny Mezőcsáton

A Mezőcsát és Környéke Önkéntes Tűzoltó Egyesület, valamint a Magyar Vöröskereszt helyi szervezetének együttműködésében rendezett idei versenyre 16 csapat nevezett, amelyből kettő a Felvidékről, kettő Székelyföldről érkezett. A rendezvényt Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára is megtisztelte, aki köszöntőjében hangsúlyozta az önkéntesség fontosságát. Ezt követően a település polgármestere, Dr. Domján László üdvözölte a Mezőcsátra érkező csapatokat és vendégeket, majd Dócs Róbert tűzoltó alezredes, a Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője indította útjára a családias hangulatú versenyt, amelyet Szunyog Zoltán tűzoltó alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese is megtekintett.

A versenyen az alábbi eredmények születtek:

Mozdonyítható fecskendő:

I. Ónod
II. Lajosmizse
III. Szerencs

Kocsifecskendő:

I. Lajosmizse
II. Mezőcsát
III. Ónod

Ifjúsági:

I. Tolcsva
II. Pomáz
III. Mezőcsát

Senior:

I. Mezőcsát
II. Lajosmizse
III. Bp. XIII. kerület ÖTE

Gratulálunk a szép eredményekhez.

Szituációs gyakorlaton vettünk részt

2014.04.18-án szituációs gyakorlaton vettünk részt a Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség egységeivel a mezőcsáti MOL töltőállomáson.

Egressy héten vettünk részt

Egressy héten vettünk részt az iskolában. Egy látványos bemutatót tartottunk, a feltételezés szerint az iskola egyik termében tűz keletkezett, a tanulok egy részét a lépcsőn mentettük, akiket nem tudtunk a lépcsőn menteni őket létra segítségével ablakon keresztül mentettük. Egy diákot mentőkötél segítségével eresztettünk le és egy sérült tűzoltót is az ablakon keresztül eresztettünk le, a bemutató után a gyerekeknek ügyességi feladatokat kellett megoldani és legjobbak ajándékot kaptak.

Tiszakeszin bála és farakás égett

2014.04.14-én a Megyei ügyelet riasztott minket, miszerint Tiszakeszin az Iglói úton bála és farakás ég. A gyors beavatkozásnak köszönhető, hogy nagyobb kár nem keletkezett, személyi sérülés nem történt, a helyszínen a Sajó/1, Sajó/víz, MÖTE/1 voltak riasztva.

Tiszaújvárosban a Bóbita Óvodában jártunk a Vöröskereszttel

2014.04.11-én Tiszaújvárosban jártunk a Bóbita óvodában a Vöröskereszt felkérésére, a gyerekek nagyon jól érezték magukat.

Szemét égett a Jókai út végén

2014.04.08-án délután riasztást kaptunk a Megyei ügyelettől, hogy a Jókai út végén nádas ég. Kiérkezve a helyszínre láttuk, hogy szemét ég 50 négyzetméteren, a gyors beavatkozásnak köszönhető, hogy a mellette lévő nádas nem kapott lángra, a helyszínre a MÖTE/1 és Sajó/2 voltak riasztva.

Száraz fű és nádas égett ismét

2014.04.02-án lakossági bejelentés alapján száraz fű és nádas tűzhöz vonultunk a Pozsonyi és a Munkácsy út közzé, a helyszínre a MÖTE/1-es és a Sajó/1-es voltak riasztva, a helyszínt biztosították a Mezőcsáti Polgárőrök.

Tűz a Munkácsy út végén

2014.04.01-jén éjszaka 23:34-perckor riasztott a megyei ügyelet, miszerint nádas ég a Munkácsy út végén, a helyszínre riasztották a MÖTE/1-est és a Sajó/1-est.

Kategóriák