BODNÁR FERENC emléktornán vettünk részt

2014.12.06-án Szerencsen a 10. alkalommal megrendezett BODNÁR FERENC emléktornán vettünk részt.

Az általános iskola fenyőfáját vágtuk ki

2014.12.03-án az általános iskola fenyőfáját vágtuk ki, elvittük az iskolába és felállítottuk a helyére.

Ómassa – Lillafüred között segítettünk felszabadítani az utat

2014.12.03-án a megyei ügyelettel egyeztetve részt vettünk az Ómassa – Lillafüred útszakasz felszabadításában. Az út személyautóval saját felelősségre járható.

Megállás nélkül zúgtak a láncfűrészek és dolgoztak a gépek a Bükk-hegységben a nap során. Megyénk hivatásos tűzoltóit, valamint a Mezőcsát és Környéke Önkéntes Tűzoltó Egyesület tagjait a mai nap során húsz esetben riasztották, amelyből tizenkilencszer vonultak kidőlt fákhoz.

Tűzoltóbál

2014.11.08-án immáron negyedjére sikerült megrendeznünk tűzoltóbálunkat. Köszönjük a sok támogatást és tombola felajánlást. 220 fő szórakozását sikerült biztosítanunk, köszönjük a Zarándi családnak a strandbelépőket is. Jövőre folytatjuk.

Konzultáció és eszmecsere az önkéntes tűzoltókkal

2014.11.08-án „Konzultáció és eszmecsere az önkéntes tűzoltókkal” címmel konferencián vettünk részt a délelőtt folyamán Miskolcon.

„A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság november 8-án újfent tanácskozásra hívta össze két országrész önkéntes tűzoltó egyesületeit. Miskolcon, a Rendészeti Szakközépiskolában dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő tartotta a tanácskozást a Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező önkéntes tűzoltó egyesületek vezetőinek, míg Kaposváron dr. Horváth Jenő tűzoltó ezredes, országos tűzoltósági főfelügyelő-helyettes találkozott a Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyei önkéntes tűzoltókkal a Somogy Megyei Kormányhivatalban.

A köszöntő után ismertették az önkéntes tűzoltó egyesületek Magyarország mentő tűzvédelmében betöltött szerepét, az önálló beavatkozás feltételeit, valamint felhívták a figyelmet az október 17-től módosult szabályokra, amelyek értelmében az előírt feltételek megléte esetén immáron évi háromezer óra készenléti idő vállalásával is önálló beavatkozói feladatokat láthatnak el az erre vállalkozó egyesületek. A konzultáció résztvevői beszéltek az SMS riasztási rendszer eddigi tapasztalatairól és a rendszer jövőbeni fejlesztéséről, az önkéntes tűzoltó egyesületek működésére kiírt pályázatról és az ezzel összefüggő elszámolások rendjéről is.

Bérczi László, országos tűzoltósági főfelügyelő az elmúlt négy év tapasztalatait és eredményeit osztotta meg a hallgatósággal, rámutatott az önkéntes tűzoltó egyesületekkel kötött együttműködési megállapodások számának, és mint ilyen, a szervezetek tűzoltó beavatkozásainak egyre növekvő tendenciájára. Az önkéntesek beavatkozásához szükséges feltételek és a további szakmai fejlődés lehetőségeinek áttekintését követően Toldi Péter tűzoltó alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Tűzoltósági Főosztályának munkatársa adott tájékoztatást az idén benyújtott pályázatok tapasztalatairól és eredményiről. Lipták Attila tűzoltó dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője a megyei tapasztalatokat osztotta meg a hallgatósággal, egyben az önkéntesség kiemelt jelentőségére mutatott rá.

Az országos konzultáció soron következő, utolsó állomása 2014. november 15-én lesz Szombathelyen, amelyre a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egyesületein kívül a környező megyék önkéntes tűzoltóit is várják.”

Kiss József utcai lakóháztűz

2014.11.02-án a reggel folyamán lakóháztűzhöz riasztottak minket a Kiss József utcára, ahol a lakás egyik szobája teljesen kiégett. Két személy megsérült. Kiérkezésünk előtt egy szabadnapos tűzoltó a helyszínen volt, áramtalanított és lefeketítette a tüzet.

Pályáztak, nyertek – 2014. október 9.

A pályázatot a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Tűzoltó Szövetség ez év márciusában írta ki, melynek eredményeként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében huszonkét önkéntes tűzoltó egyesület részesült sikeres elbírálásban. A nyertes pályázók 12.677.378,- forint összértékben kaptak támogatást tűzoltási, műszaki mentési tevékenységükhöz szükséges technikai eszközparkjuk javítására, valamint az üzemeltetési költségek, és az önkéntes tűzoltók oktatásának támogatására. A tűzoltó szervezetek hatékonyságát támogató eszközöket és felszereléseket Lipták Attila tűzoltó dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója adta át a Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltóparancsnokságon .

Nemzetközi Tűzoltó Versenyen vettünk részt Budapesten

2014.09.28-án Budapesten Hagyományőrző Versenyen vettünk részt, eredményeink: ifjúsági 3. hely, női 4. hely, senior 4. hely, mozdonyítható fecskendő kategória 2. hely, kocsifecskendő kategória 1. hely, senior kategóriában vándorserleg az éves legtöbb első helyezésért. Két különdíjat kaptunk a Vasastól, Steinmecz Ádám olimpiai bajnok vízilabdázótól: a legfiatalabb versenyzőét /Kovács Ábel/ és a legnagyobb szurkolótábort felvonultató csapatét. Eredményes, de sűrű évet zártunk, az összefoglalót a Csáti Újságban kívánjuk közzétenni. Köszönjük minden versenyzőnek az éves munkáját, gyerekeknek, a női csapatunknak és a férfi csapat minden tagjának. Ma Budapesten a legtöbbször hangzott el az, hogy MEZŐCSÁT!!!!!

Autómentes nap

2014.09.19-én az autómentes napon vettünk részt, ebből az alkalomból a délután folyamán színesítettük a rendezvényt.

Fa adományozása a Mezőcsáti Önkéntes Tűzoltó Egyesület jóvoltából!

2014.09.18-án három családnak tudtunk segíteni tűzifával, a fa viharkárokból származik. A családokat a Vöröskereszt jelölte ki.

Kategóriák