Konzultáció és eszmecsere az önkéntes tűzoltókkal
2014.11.08-án „Konzultáció és eszmecsere az önkéntes tűzoltókkal” címmel konferencián vettünk részt a délelőtt folyamán Miskolcon.
„A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság november 8-án újfent tanácskozásra hívta össze két országrész önkéntes tűzoltó egyesületeit. Miskolcon, a Rendészeti Szakközépiskolában dr. Bérczi László tűzoltó dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő tartotta a tanácskozást a Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből érkező önkéntes tűzoltó egyesületek vezetőinek, míg Kaposváron dr. Horváth Jenő tűzoltó ezredes, országos tűzoltósági főfelügyelő-helyettes találkozott a Baranya, Somogy, Tolna és Zala megyei önkéntes tűzoltókkal a Somogy Megyei Kormányhivatalban.
A köszöntő után ismertették az önkéntes tűzoltó egyesületek Magyarország mentő tűzvédelmében betöltött szerepét, az önálló beavatkozás feltételeit, valamint felhívták a figyelmet az október 17-től módosult szabályokra, amelyek értelmében az előírt feltételek megléte esetén immáron évi háromezer óra készenléti idő vállalásával is önálló beavatkozói feladatokat láthatnak el az erre vállalkozó egyesületek. A konzultáció résztvevői beszéltek az SMS riasztási rendszer eddigi tapasztalatairól és a rendszer jövőbeni fejlesztéséről, az önkéntes tűzoltó egyesületek működésére kiírt pályázatról és az ezzel összefüggő elszámolások rendjéről is.
Bérczi László, országos tűzoltósági főfelügyelő az elmúlt négy év tapasztalatait és eredményeit osztotta meg a hallgatósággal, rámutatott az önkéntes tűzoltó egyesületekkel kötött együttműködési megállapodások számának, és mint ilyen, a szervezetek tűzoltó beavatkozásainak egyre növekvő tendenciájára. Az önkéntesek beavatkozásához szükséges feltételek és a további szakmai fejlődés lehetőségeinek áttekintését követően Toldi Péter tűzoltó alezredes, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Tűzoltósági Főosztályának munkatársa adott tájékoztatást az idén benyújtott pályázatok tapasztalatairól és eredményiről. Lipták Attila tűzoltó dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője a megyei tapasztalatokat osztotta meg a hallgatósággal, egyben az önkéntesség kiemelt jelentőségére mutatott rá.
Az országos konzultáció soron következő, utolsó állomása 2014. november 15-én lesz Szombathelyen, amelyre a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egyesületein kívül a környező megyék önkéntes tűzoltóit is várják.”
