Az első közös káreset a Mezőcsáti Katasztrófavédelmi Örssel

2015.10.08-án riasztás érkezett a Megyei Ügyelettől, hogy közlekedési baleset történt a Gelej és Mezőcsát közötti úton. A Mezőcsáti Katasztrófavédelmi Örs hivatásos tűzoltóit riasztották, akik a helyi önkéntes tűzoltókkal hajtották végre a műszaki mentést. Az egységek a járművet kerekeire állították, áramtalanították, majd csörlővel az útra vontatták. Az autóban ketten utaztak, egyiküket a mentők kórházba szállították.

Ovisok jártak nálunk

Nemzetközi Hagyományőrző Tűzoltóverseny

2015.09.27 -én Budapesten Nemzetközi Hagyományőrző Tűzoltóversenyen vettünk részt. Megpróbáljuk felsorolni a helyezéseket: Serdülő 2.hely, Női 2.hely, Senior 3.hely, Kocsifecskendő 3.hely, Mozdonyítható 2.hely, Országos összetett Női 1.hely. A legtöbb versenyzővel érkező csapat különdíját is megkaptuk a VASAS-tól, amit egy válogatott röplabdázó hölgy adott át! Illetve a mozdonyítható helyezésünket felajánlottuk Nácsa Bálintnak, aki sérülést szenvedett. Úgyhogy röviden csak ennyi.

Városnap

Nádas égett Tiszakeszin

2015.09.23-án értesítés érkezett, hogy Tiszakeszin az Ároktői úton nádas ég. A tűzoltók két vízsugárral és kéziszerszámokkal oltották el. A lángok lakóépületeket nem veszélyeztettek, anyagi kár nem keletkezett. Az eset során nem sérült meg senki.

Faág szakadt le a Hősök terén

2015.09.23-án riasztás érkezett, hogy a Hősök terén egy faág leszakadt és a gyalogos forgalmat veszélyezteti. A helyszínre MÖTE/1 és Kövesd/létra volt riasztva.

Közúti baleset

2015.09.06-án riasztás érkezett a Megyei Ügyelettől, hogy Mezőcsát és Gelej között közúti baleset és sajnos személyi sérülés történt. A helyszínre MÖTE/1 és Sajó/1 voltak riasztva.

Villamos vezeték égett

2015.09.06-án a reggeli órában riasztás érkezett, hogy Mezőcsát Akác utca 18. alatt elektromos vezeték füstöl, helyszínre MÖTE/1 és Sajó/2 voltak riasztva.

Kigyulladt a kombájn Tiszakeszinél

2015.08.29-én riasztás érkezett a Megyei Ügyelettől, hogy egy kombájn rázóasztala ég. A helyszínre MÖTE/1 és Kövesd/1 voltak riasztva.

Mezőkeresztesi Motoros Találkozó

2015.08.29-én meghívást kaptunk a Mezőkeresztesi Motoros Találkozóra, köszönjük a meghívást.

Kategóriák